2011. december 4., vasárnap

Meglehetősen

álmos vagyok. A Zsófiéknál átbóbiskolt 2-3 óra (?) nem volt elég, itthon meg már nem tudtam elaludni. A buli jól sikerült (a mai napot azért szívesen elfelejteném), reggel értünk haza. Szabina és apa aranyosak voltak, feljöttek és addig ők vigyáztak Kabócára. Mindemellett Szabinától egy kisebb könyvtárat kaptunk gyerek-könyvekből, és a régi lemezeket is felhozták. Tegnap este már Süsü forgott :) Erről jut ről eszembe, lehoztam ma a gitárt a padlásról. Próbáltam a Süsü dallamát lejátszani (óriási gitár-virtuóz vagyok, és a hallásom is kiváló, kb öt perc alatt sikerült a maximum 8-10 hangra rájönnöm), Golyónak annyira tetszett a gitár, ámulattal nézte, le sem tudta venni a szemét róla.  Több ok miatt is örülnék, ha majd később szeretne megtanulni vmilyen hangszeren játszani. Mondjuk ahogy én pengetem a basszgitárt, az lehet hogy csak a kedvét veszi el tőle :)
Az elfogyasztott alkoholmennyiségre és fáradtságra való tekintettel holnap nem megyek úszni, helyette inkább megpróbálom jól kialudni magam. Jól esett úgy teljesen leereszteni végre.
Itthon ismét alakítottam, sikerült úgy eltolni a wifi beállításokat, hogy most csak kábelesen tudok a netre csatlakozni. Szóval megint 5 méter kábel fut keresztül a szobán, lehet benne bukdácsolni és látványilag sem utolsó. Majd felkeresem Onét ingyenes SZKCGPMKG szaktanácsadásért :)  Ez elromlott, viszont kb hat hónap után apával közösen sikerült leragasztani Muki ajtaja előtt a küszöböt. 1-1.
Mi is volt még.... Ja, végre lesz pulzusmérőm is! Dóritól egy Polar RS100 a karácsonyi ajándékom.  Ezúton is köszi Füci!
Más nem jut az eszembe. Tompa az agyam, és rögtön mégtovább tompítom - leülök a TV elé és VV5-t nézek.

Papa és Mór

2 megjegyzés:

  1. Akkor jó sűrű volt a hétvége, Man! Az órához gratulálok, nagyon hasznos lesz az tuti! Wifivel mi a gond? A gépet állítottad el vagy a routert?

    VálaszTörlés
  2. A gépen állítottam át ideiglenesen, hogy ne titkosított, hanem nyilvános legyen a hálózat. Majd mikor visszaállítottam kódoltra, már nem tudott csatlakozni ugyanazokkal a paraméterekkel mint eredetileg volt.

    VálaszTörlés