07.27.

3.8 km

Az úszás 7:30-as rajtjánál a korábbi évekkel ellentétben meglepően nyugodt vagyyok, Vangelis zenéjénél várom a libabőr hatást de valamiért nem jön el. Biztos csak azért van mert már sokadjára állok itt. A teljesítendő táv hatalmas, de nem aggódom, nem szabad belegondolni, csak az első számra koncentrálok. Vízhőfok 26.4 fok, neoprént tehát nem lehet használni – igaz abban gyorsabb lennék, de sebaj megoldjuk így gatyában is. Egy-két ismerőssel szerencsét kívánunk egymásnak, pacsizunk. Fel sem eszmélek és már el is lövik az ágyút. Irány a gyékényesi tó tiszta vize. Stopperóra lenyom, hát akkor elindultunk! Sokkal nagyobb tülekedésre, víz alatti verekedésre számítottam, olyan mintha mindenki direkt vigyázna a másikra. Ez tetszik. Hamar felveszem az utazótempót, lábvízért nem erőlködök, mert ha esetleg találok is, az előttem lévő kacsázva, vagy esetleg nem jó irányban úszik. Gyakran előre nézve, nyugodtan tempózok: az úszáson pár percért nem éri meg erőlködni. A második kör felénél tartok amikor utólérek egy kisebb bolyt. Véletlenül hozzáérek az előttem lévő talpához úgy két alkalommal, mire az alig-lábtempójából vad rugdosásba kezd. Egyik lábbal állon rúg, majd a másikkal a jobb szememet találja el. Fáj a szemem az úszószemüvegben, mintha ki akarna esni a helyéről..(még most is érzem egy kicsit) Gondolatban káromkodok, az ilyen apró lábkapargatások egy triatlonversenyen, egymás után úszva teljesen normális dolog. Ezekszerint nem mindenkinek. A maradék párszáz méter eseménytelenül, gyorsan telik, az óra 1:07:45-ös állásánál érek partot.

Kerékpáros felső, cipő fel és irány a bringapálya!

180 km

Terv szerint az első fél órában alapjáraton, majd azt követően végig lendületesen tekerek. Ebben a számban hosszasága miatt időben sok időt lehet bukni, viszont minden egyes keményebb perc a futópályán ütközik majd vissza. Az elejétől fogva folyamatosan frissítek, iszom az inotóniás italt, vízzel locsolom a fejem - bár nem kívánom, lenyomok egy szendvicset is gyorsan. A sikeres Ironman egyik alapelve: azt megelőzően kell inni mielőtt szomjasak / éhesek lennénk, különben már késő! A hőség miatt a megfelelő visszapótlás különösen fontos, ennek fényében haladok. Telnek a kilométerek, a tempó továbbra is jó, de fáradtságot szerencsére több óra után sem érzek. A pályán egyre többen vannak, páran az út mentén defektet szerelnek. Szerencsétlenek! Hogy könnyebben teljen az idő fejben számolgatok és nézem a szembe jövőket hátha ismerőst látok, de Sipi kivételével senkit nem ismerek. Egyre több embert előzök, jó érzés hogy így megy a kecske alattam. A legjobban akkor lepődök meg amikor a pár éve női győztes Brassay Réka mellett is elmegyek. Lehet hogy „eltekerem” magam és ez futáson kíméletlenül visszaüt majd? Ezen agyalok sokat, de a lábak teljesen rendben vannak, pulzus érzésre teljesen normális, igazából nincs hova visszafogni magam. Egyre nagyobb a hőség és a szél is feltámad, de már csak egy bő órát kell a nyeregben tölteni. Többen szinte már csak kóvályognak a bringával, láthatóan óriási küzdelmet vívnak az időjárással és magukkal egyaránt. Épp gyors folyadék-leeresztést tervezek amikor mellém ér a motoros versenybíró és felszólít: azonnal fordítsam meg a rajtszámom vagy büntetést kapok (5 perc stop&go). Kiderült hogy úszás után véletlenül fordítva vettem fel, és hátulról nem látszódik ki vagyok. Leszállok, megfordítom, de hogy ne menjen az idő, a kis dolgot már a depóra hagyom. Beérek Nagyatádra, a bringának is vége, nyeregben töltött idő 5 óra 16 perc. Mintegy 15 perccel jobb, mint arra gondolni mertem.

A depóban átöltöznék, de a sátorban kb öt fiatal segítő lány tanyázik, jelenlétükben nem megy a sztriptíz.. Ezért az öltöző és a zuhanyzó között rohangálok mint pók a falon, idegesítem magam hogy lehet ilyen „bénán” szervezni. Szerintem mindenki megtalálta volna szám alapján a csomagját, nem értem minek kell oda segítőket berakni. Mindegy, ezen a pár percen semmi nem múlik!

42 km

A versenyóra 6:35-t mutat amikor a futópályára érek. Terven belül kb 15 perccel. Egy jó maratonnal meglehet a 11 óra, csak kezdjünk lassan, okosan, aztán pedig meglátjuk! A kilenc kört már az elején kétfelé osztottam: legyen meg öt: egyrészt mentálisan sokkal könnyebb nem a negyvenkettőre gondolni; másrészt ha öt megvan a maradék négy már valahogy csak lemegy. Nekiindulok, furcsa érzés hogy alig vannak még kint a pályán, csak a mezőny eleje fut még (mint utólag megtudtam 47. helyen álltam a ~550 versenyzőből) Első két kör kifejezetten jól esik, a tempót direkt visszafogom és sokáig tudom tartani. Tudom hogy az „igazság pillanata” hirtelen fog eljönni, csak az a kérdés hogy mikor. A negyedik körben vagyok amikor az egyik frissítőállomáson már nem kocogva iszom a vizet és az iso-t, hanem gyaloglok közben. A gyaloglásról azonban nehéz futásra váltani, érzem hogy innen nagyon nehéz lesz. Közben a nap továbbra is kíméletlenül süt, 35 fok van (napon ki tudja mennyi) az aszfalt ontja magából a meleget. A futópálya egy része olvadt szurokkal van tele, mikor nem tudom más emberek miatt kikerülni, a cipőm szabályszerűen beleragad. Slagból vízzel locsolnak, amitől a futóruhám csupa víz és kb 3 kg-mal nehezebb is egyúttal. Vizes szivaccsal törölgetem az arcom, egyik frissítőállomáson elveszek egy szem szőlőcukrot, de hiába iszok hozzá vizet, alig tudom megrágni és lenyelni. Minden egyre jobban idegesíteni kezd : ez nem jó jel. Zavar hogy az átvizesedett cipő egyre jobban töri a lábam, zavar hogy a rengeteg folyadék a gyomromban lötyög, görcsölget a hasam, a park közepén hangosan zenélő rock-bandától pedig megfájdul a fejem. A kör végén az előre bekészített koffein-ampullától várom a megváltást, de kiderül hogy a segítőm aki feladná a szert, a nagy várakozás közepette elaludt J Sebaj, 2009-ben a futás féltávjánál ugyan nagy löketet adott, most valahogy enélkül kell helyre jönnöm. Lehet hogy ha beveszem, a gyomrom még jobban kikészül. Egy fél kört még ugyan lenyomok, de már túl sok a gyaloglás. Gyors számvetést készítek, majd viszonylag gyorsan jön a döntés: feladom!! Kiállok a pálya szélére, leülök az árnyékba. Dóri bíztat hogy folytassam, szerinte még nem vagyok olyan rossz állapotban J Mór láthatóan meg van ijedve, nem látta még az apját ilyen fáradtan. Pár percig magam is bizonytalan vagyok a döntésemet illetően, de ekkor már tudom, nem lesz folytatás. Egyetlen porcikám sem kívánja hogy visszamenjek, kimondva ugyan nem sok hogy már csak a futás fele van hátra, de valójában a maradék 20 km rengeteg. És itt kezdődne az igazi szenvedés - sőt, ahogy mondani szokták, az ironman valójában a futás harmincadik kilométerénél kezdődik. Sokkal jobb nekem itt a fák alatt, mint kint.. De vagyok tényleg olyan rosszul hogy ne bírnám folytatni? A kérdés költői. Már ott és akkor is azt éreztem, hogy nem küzdök maximálisan a célért és túl korán kiszállok. Korábbi években sem voltam jobb állapotban ennél, mégis mindig tovább mentem. Pont attól vasember a vasember, hogy ilyen helyzetekben sem adja fel és a végsőkig küzd. Viszont valamiért nem éreztem a tüzet mint a korábbi években, hogy mindenképpen célba kell érnem, az esetleges jó eredmény sem érdekelt. Utólag csalódott vagyok, ez az érzés pedig napról napra erősödik, ott és akkor viszont ezt egy határozott és józan döntésnek gondoltam. Nem fizikálisan, hanem inkább mentálisan voltam gyenge, ami azt gondolom korábban pont az erősségem volt. A fizikai része leküzdhető, a pszichés a nehezebb falat. Nem sikerült. Nem lettem 4x-es ironman, nem lett meg az oklevél, és nem is érdemeltem meg. Az úton ugyan végigmentem, de ezúttal az „i”-re nem sikerült a pontot feltennem.

Napi nyolc óra munka, család mellett önző dolog az ironman, külső szemmel pedig talán magamutogatásnak tűnik, aki ilyen teljesítményekkel „dobálózik”. Persze abszolút nem erről szól, átérezni ezt a világot csak az tudja, aki egyszer belekóstolt már. Az edzések miatti program-egyeztetések, átszervezések a család oldaláról is megértést és türelmet kívánnak. Szerencsére maximális támogatást kaptam. Tény, hogy mindig megpróbáltam úgy szervezni hogy mellette a legtöbbet tudjunk együtt lenni, és ne csak én legyek a középpont: edzés kora reggel amikor még alszik a család, este amikor a gyerek már lefeküdt, hétvégenként pedig a délutáni alvások ideje alatt. Ezt azonban nem lehet a végtelenségig csinálni és egy idő után belefásul az ember. Július eleje környékén nálam is eljött ez a pont és azért is vártam nagyon a versenyt, hogy ennek vége lehessen. Hát most vége, de most hogy túl vagyok rajta (ha nem is finisher-ként) kis ürességet érzek. Ez normális, tudom, minden verseny után így van. Majd találok újabb kihívást, ami talán a jövő évi ironman lesz. Talán. Ha így döntök akkor nem lesz egyszerű, de legalább újra végigmehetek a jól megismert, korábban már félig kitaposott úton.

Elszámolás

4 nap. Ez azt jelenti hogy a „tapering” mellett a fo*ás időszakban is már nagyon benne vagyunk.

Itt az ideje egy rövid számvetésnek: milyen tervekkel indultam, azokból mi valósult meg és mi nem. Kimeríthetetlen téma, órákat lehetne beszélni róla, de munkahelyről írok ezért nem leszek olyan hosszú.

A specifikus felkészülés tulképp január 1-től kezdődött. Ugyan a tavalyi év második felében már félig-meddig terveztem az indulást, a lábam miatt nem lehettem biztos semmiben. Úgy voltam vele ha bírja lets go, ha nem akkor nem erőltetjük.

Lássuk tehát mi került a kalapba, vagyis a km számokat és egy rövid értékelést ezekről! Az első értékek a 2012 augusztustól 2012 évé végéig tartó adatok, a második rész pedig az ideiek. Igaz hogy én általában csak január 1-től számolok, de azt gondolom hogy mivel hosszú az út, nagyon fontos jelenősége van a korábbi pár hónap edzéseinek is.

ÚSZÁS: 90 + 114. Terv szerinti. Nyilvánvaló volt, hogy a Vasemberek kemény úszóedzéseinek elhagyása lassuláshoz és km csökkenéshez fog vezetni. Az alapokat viszont jó volt megszerezni, és valamennyi formát talán sikerült átmenteni idénre. Ezt igazolja valamennyire hogy teszt jelleggel pár hete 2x is leúsztam a 3.8-at; elsőre 1:07-es, másodjéára 1:06-os idővel. Na jó, neoprénes volt J A számtól nem fosok, lényegtelennek tartom hogy 1:08 vagy 1:15 lesz az eredmény. A neoprénes úszásban azért nagyon bízok, nemcsakhogy perceket nyernék, kímélhetném a lábakat a későbbiekre és pihentebben is jönnék ki a tóból.

BRINGA: 1570 + 3190. Idén egyértelműen többet szerettem volna a nyeregben tölteni. Ebbe nagyrészt az elhúzódó tél szólt bele, szomorú de a tekeréseket tulajdonképp április közepétől lehetett csak normálisan elkezdeni. A forma a viszonylag kevés km ellenére viszont úgy érzem rendben van. Amin keményen aggódom az a könyöklő.. Szégyen, de még csak egy hete tettem fel, ergo nem sok időm volt beállításokat próbálgatni, Atádi pozícióban tekerni. Amit tekertem meg nem volt egészen kényelmes, fasza lesz így 5-6 órás menetre indulni. Abszolút amatőr hiba..

FUTÁS: 398 + 787. IronMan-hez kevéske, amúgymeg örülök hogy ennyi összejött. Elsősorban a bokám miatt, de az is igaz hogy nem akartam (illetve nem is tudtam volna J) a szinte nulláról havi többszáz km-eket futni. Ősztől azért sokat sikerült gyorsulni, a Tomibával lefutott Siófoki félmarcsi ugye még 1:44 volt, mostanában hosszabb futások alkalmával meg viszonylag simán mentek az 5 perces kilométerek. Sokat segített ezen hogy kora nyáron hirtelen, látványosan ledobtam magamról pár kg-t. A korábbi évekhez képest abban bízok, hogy bár gyorsabb nem leszek, a bringáról talán pihentebben tudok leszállni. Bringa-futás kombi edzést nem vittem túlzásba, bár amik voltak azok azért jól sikerültek. Igaz a max 12 km-es táv nem elég a lényeg megízlelésére J De a másik része meg az, hogy elég lesz abba a versenyen belekóstolni! Összességében, természetesen ez az a szám amitől a legjobban fosok, a 42 km önmagában is rengeteg. Fejben kell nagyon ott lenni.

És akkor jöjjön a feketeleves, a külső tényező(k) amik nagyban befolyásolják ezt a hosszú versenyt! IDŐJÁRÁS. Múlt héten még bizakodhattunk, 27-28 fokot, borús időt jósoltak. Ez gyakorlatilag a tökéletes /lett volna/ IM-re. Azóta kiderült hogy az legmelegebb idei nyári időszak jön a hétvégén… Másolom az időkép.hu előrejelzését: „Pénteken és a hétvégén még nagyobb hőségre van kilátás, helyenként a 40 fokos forróság sem kizárt. Perzselő napsütésben lesz részünk, melyet felhők is alig zavarnak majd. Megterhelő időszak vár ránk.” Hát baszki. Mennyi lesz tűző napon, nulla árnyékban, úgy hogy az aszfalt nyomatja vissza a hőséget? Ilyen kánikulában mozdulatlanul állni is veszélyes, nemazhogy fél napot megállás nélkül sportolni benne. Fosok…. Bringán a menetszél miatt még csak-csak elvagyok, de futáson engem ez nagyon hamar kinyír. Az úszás hogy nem lesz neoprénes oké; nyilván örültem volna neki de ez legyen a legkisebb probléma.
Továbbra sem értem miért nem  aug végén rendezik mint rég, de hiába agyalok ezen ha egyszer ez van..

Bár titkon 11 óra volt a cél, ez nekem perfect időjárási körülményekhez volt kiszámolva. Ekkkora hőségben más cél nem lehet, csak az időt figyelmen kívül hagyva tisztességesen végigmenni és fejben nem hamar feladni a küzdelmet. Éppen ezért nem ígérek semmit, csak azt kívánom minden indulónak szombatra hogy az ERŐ LEGYEN VELÜNK!

SPECIAL

Ez SPECIEL jól sikerült.

Úszás a 19 fokos Balatonban, neoprénben 34 perc. Közepes idő, de jelenlegi úszóedzéseim alapján teljesen reális. Az első 3-4 perc kemény víz alatti/feletti csatával telt, majd szép lassan kialakult a sor és megnyugodtak a kedélyek. Kényelmes utazó tempót vettem fel, tudtam hogy 1-2 percen ezen a távon semmi nem múlik.

A depóba érve vettem észre, hogy a hosszú távokra eddig mindig magammal vitt, szertasásosan elkészített két vajaspárizsisparadicsomossóssajtos szendicsemet a kocsiban hagytam. Hát, akkor majd megoldjuk valahogy gélekből. Végig ott motoszkált bennem, hogy ilyen hosszú bringa elején mindenképp kéne/kell vmi szilárd táplálék. Végül 4 vagy 5 gél és 2 csoki is tökéletesen elegendőnek bizonyult. A kaja mellett a 35 fokos hőség miatt a folyamatos folyadék-visszatáplálásra is nagyon ügyeltem. Számításaim szerint kb 8 teljes kulacs fogyott, ebből 3 iso, 5 h2o. Igaz néha a tarkómra, lábamra is löttyintettem.

182 km, 1800 m szinttel. Brutál egy pálya volt, mégsem az emelkedők hanem az útminőség miatt bosszankodtam. Középtávú OB-t ilyen fos aszfalton, lezáratlanul megrendezni, hát nemtom…A Füredről északra menő 10 km-es, egyre meredekebb szakasz jól szétcsapta a mezőnyt. Többen paripájuk tolására kényszerültek – csodálkozni a hely ismeretében ezen nem nagyon lehet. A felállás amúgy kb az volt mint amit versenyeken már korábban is tapasztaltam: emelkedőn előztem mindenkit, a lefelékben viszont többen elhúztak mellettem. Hiába, fosok a lejtőkön, és amúgysem ér annyit. Max sebességem csupán 58-60 körül lehetett, pedig azon a szakaszon fék nélkül sztem simán 70-ig lehetett volna gyorsulni. Bár több negatív véleményt olvastam, a frissítők elhelyezése és minősége sztem kiváló volt. Gyakorlatilag ugyanannyi géllel tértem haza mint amennyit előző nap az Expo-n megvettem J Bringa összidő, ~2 perces sárga szünettel 6 óra 7 perc. Ha 140-nél nem szállok le kiengedni a fáradtgőzt, épp megvan a 30-as átlag J Nem tudok mást mondani, nagyon faszául ment.

Amikor nap elején meghallottam hogy a futást 11 km-ről 8.4-re csökkentették, csalódott voltam kicsit. A 11 sem sok, de a 8.4 tuti nem elég az igazi szenvedés átéléséhez. Mint utóbb kiderült, azért de J

A depóból kijövet a futópályán a „baaa..eeg de meleg van” gondolat volt az első. Ezt a „ 40-50 perc szenvedés, ki kell bírnod” követte. A frissítés megintcsak tökéletes: kiométerenként víz, iso, sőt még locsoló is. Oda-vissza irányban is vizet fogyasztottam, aminek örülök hogy belegyalogolni egyszer sem kellett. A tempó érzésre sokkal gyengébbnek tűnt mint azt az időeredmény mutatja - 5:10 körüli ezreket repesztettem bakter! Nem árulom el, hogy a második fele csak azért ment mert tudtam hogy már csak 4 kili és vége J Szinte végig azon járt az agyam, hogy ez a 8.4 oké szép meg jó, de Atádon ugyanebből még 34…?!?!? Ott és azonnal sétára váltottam volna.

Összidő 7:33, A helyezés mellékes, de mint utóbb kiderült ezzel az előkelő 10. helyen végeztem a Speciálosok között. Igaz nagy mezőny nem gyűlt össze, ezen a távon 50-en indultak.

Minden összejött, szerencsés voltam nem úgy mint egyesek (Sipi 1, Roszpi 3 defekt….) jó erőben éreztem magam. Verseny előtt semmilyen elvárást nem támasztottam magammal szemben, egy jó hosszú edzésnek fogtam fel. Így is mentem végig, nem hajtottam ki magam maximálisan. Ez látszik abból is hogy másnapra izomláz sem volt a lábamban, bár kezdem gyanítani hogy ez a hosszú futások velejárója.

Főpróba 10 pont, lassan jöhet (reméljük hasonlóan pozitív élményekkel és szerencsésen) a nagy megmérettetés!

TdP 2013

Na, megvan a sapka. Közben meg eltelt újabb egy hónap. A posta nem vitte túlzásba, 3 hétig keringett a termék az éterben.

Mi is történt azóta… Túlvagyok az idei TdP-n, 5:27:30-as nettó idővel egy perccel előztem meg tavalyi önmagam. Kétezer kilométerrel se a lábamban fasza teljesítmény, de fontosabb ettől hogy balesetmentesen értem célt. A második alkalom után sajnos azt kell mondhatom, hogy ez csak a szerencsének köszönhető. Az idei út 99%-ban száraz volt, ennek ellenére csak az engem tartalmazó bolyban 4-5 bukás történt. Az egyik súlyosnak tűnt, srác az út mellett felakadt szemekkel, kitekert pózben feküdt eszméletlenül.. Kirázott a hideg. De pl az emberek felfelé menetben, 25 km/h-nál is képesek voltak egymásba gabalyodni.

A forgatókönyv kísértetiesen hasonlított a tavalyihoz. TdP-vel indulás, 2 óra 10p után után felérnek ránk a Maratonosok. Az egyetlen különbség talán a sorompó volt, ami idén nem záródott le előttünk, ennélfogva az élmezőnnyel sikerült végigmenni. Annyira talán nem rángatták a mezőnyt mint tavaly, viszont mivel általában ismét a boly végén helyezkedtem (itt éreztem magam inkább biztonságban), gyakran kellett erős résztávokkal utánuk eredni.  A döntő momentum, hogy sikerül-e az elejével maradni vagy sem az Akarattyai emelkedő volt 180 km-nél – rövidebb és könnyebb volt mint amire emlékeztem.

Ismét kurvakevés, hihetetlenülkevés folyadékot fogyasztottam: 8 dl iso és 1 L víz elegendőnek bizonyult. A kajálás megvolt megint, összességében nem volt különösebb probléma a frissítéssel.

Gyűlögetnek a bringás km-ek, Pelso utáni hétvégén megint hosszú, túra ezúttal a Bükkben. Egerből Tárkány, megyahatár, csodálatos de veszélyes úton le Lillafüred, innen csak tankoknak való félsávos erdei úton át Szilvásvárad, onnan haza. Ezt a tekerést a fos útminőség miatti káromkodás és folyamatos rázkódás tette nehézzé. Gyakorlatilag 25 kilit mentem nemcsak Wiliernek outinak, de össztelós csúcsbringának sem ajánlott „aszfalton”. Vártam a defektet, abszolút nem ért volna meglepetésként. Biztos voltam benne hogy durr lesz, főleg miután egyre jobban meguntam hogy lefelé 15-tel halaodok de úgy, hogy ehhez is folyamatosan kerülgetni és figyelni kell. Egyre jobban szartam bele, csak érjek már le innen. Szalajka-völgy. Leértem. És nincs defekt! Köszi Wilier!!! Egy újabb pont az eddig is 10-hez!

A futásról meg úszásról má' nincs kedvem írni. De egyáltalán másról se :)

CAP

Rendeltem egy futósapkát külföldről. A meglévő, Decathlonban vásárolt fekete Tribord meleg, beleizzadok, ami után úgy néz ki mintha hypoval öntötték volna le. Béna.

Az új szerzemény: Ironman Venti Cap white. Naggyon komoly! Kilométerenkénti 5 mp-s gyorsulást várok tőle! J Remélem csütörtökre megjön és Tomibácsival már abban zúgathatom a Szigetes HÉT köröcskét! (atyaisten, Te nem fosol, Tomibá’??) Dupla pontokért természetesen a frissen megkapott HK-val fizetve!

Hétvégére állítólag elromlik az idő, erre a térségre főleg vasárnapra jeleznek esőt, szelet, hőmérséklet visszaesést. Ezért aztán holnap, korai indulással kéne letudni a hosszú bringát. Mint a hét legfontosabbnak ítélt etapja, semmiféleképpen nem akarom kihagyni. Remélem a rövid éjszakai meló nem húzódik el és viszonylag pihenten tudok elindulni félhat körül.

Ma küldök egy rövid résztávos futást, vasárnap reggel talán Dagály, ami után kiszaladok három körre a Szigetre. Ez a terv, de elég soktényezős még.

Valahogy mostanában a lábam mintha jobb lenne. Semmit nem csinálok mást mint eddig, lehet hogy a több sport, vagyis a jobb véráramlás okozza (?) Korántsem tökéletes, de ha ilyen maradna, az előző állapotot figyelembe véve elégedett lennék.. Ettől rosszabb ne legyen!  Nyirok-masszőrt azért hamarosan keresek.

Tíz perce jöttem meg a munkahelyi alkalmassági vizsgálatról. A vérnyomásom fehér köpenyek előtt soha nem látott 130-as értéket produkált. A feljegyzések alapján tavalyelőtt 87, tavaly 83, idén 80 kg vagyok. NYOLCVANHÉT J Ja és a derékbőségem 73, ez is csökkenő tendencicát mutat. Jó úton haladok!

Míg a sorokat írom már a jövő heti edzésterven agyalok. A csütörtöki hétkörös Sziget az alap, e köré kell építeni a többit. Hétvégén Eger, bringa hazaszállítása alap, hosszabb tekerés főleg a közeli Pelso, illetve a Patóhegyi borral teli kiruccanás miatt kihagyhatatlan. A hét első felében letudom az apróbbakat, egy úszás és egy rövid kocogás elég lesz.

Mostanában kevés az úszás; azt tervezem hogy Pelso után pár hét erejéig többet látogatom majd az uszodát. Cafeteria-t vagy elnéztem vagy elcseszték, mindenesetre lejárt a bérletem, és csak júniusban jön rá a következő töltés.



cap



Mini edzőtábor, Kiskőrös

DAY 1

Szálláshely gyors elfoglalása után, féldél körül öten elindulunk a 3 órás - előzetesen moderáltra tervezett tempójú - bringázásra. Kiskőrös-Kalocsa szakaszon az abszolút kátyúmentes fasza útminőség, a hosszú egyenesek és a gyér gyér forgalom garantálja hogy az embernek csak magára és a tekerésre kelljen figyelne.

Habár öten vagyunk, a néhol igen erős délnyugati szélben gyakorlatilag végig Pisti vezet. Mögötte sem könnyű tartani az iramot; igaz különösebben nehéz sem, ettől mindenki könnyebb órákra számított. Kb másfél-két óra pedálozás után kegyetlenül elkezdi törni a hátsóm a nyereg. Fészkelődök, ki-ki állok a nyeregből, de ez csak 1-2 percnyi segítséget jelent. Most már tudom hogy valahogy fel kellett volna eszkábálni azt a könyöklőt! Aggódok a se**em állapotát illetően; igaz hogy ennek a napnak lassan vége, de még hátravan kettő, ráadásul holnap több mint négy órácskát kell a nyeregben töltenem. Épp ezeken agyalok, amikor a mester 38 körüli sebességre gyorsít az utolsó 10 perc erejéig.

Bő 15 perces depó után tűz futni. Nem kell mondanom, a kombi edzésektől eléggé tele van a gatyám. Az van, hogy a 2009-es Ironman-en futottam utoljára bringázás után. Biztos vagyok benne, hogy az előírt 1 órát nem fogom tudni végigfutni – főleg miután kiderül hogy 6 km-re van a fordító ez az érzés csak erősödik bennem. Tomibácsi Balázzsal előző nap precízen kimérte és felfestette az aszfaltra kilométereket, így ellenőrizhetjük a hanyatlás mértékét. Első km: 5:19… Pedig mintha épphogy kocognánk, olyan 6:30-nak gondoltam.. Tűz a nap, a szőlök közti betonon nem sok, mondhatni nulla árnyék. Hamar puskaport köpök, fogalmam sincs hogy bírom ki folyadék nélkül a 12 km-t. Jó hogy a frissítést kulcskérdésnek gondolom, mégsem vagyok képes normálisan tenni is vmit érte. Hat kilinél azonban megjelenik a megmentő: Tomibá apukája, Tivadar 2 liter vízzel! Roszpi és Pisti visszafele felveszi a nyúlcipőt, én csak 6-7 illetve 11-12 km közötti részeket futom lendületesre. (4:30 illetve 4:45) Ezek közt Balázzsal szépen elcammogunk visszafelé. Összidő 1:07:01 (5:35 p/km), meghalás nélkül, elvárások abszolút felülmúlva! Az új Asics a jobb sarkam csúnyán feltöri.

DAY 2

Reggel korán kelés, 7-kor indulás hogy minél hamarabb a családdal lehessünk. A késő esti komoly vihar felfrissítette a levegőt, pár fokkal visszaesett a hőmérséklet, a szél épphogy lengedezik – tökéletes körülmények a bő négy órányi tekeréshez. Érdekes mód az előző nap nem nyírt ki annyira, izomlázat pl egyáltalán nem érzek. 30-32-es sebességnél Pisti pulzusa béka segge alatti, ezért elénk jön. Négyen maradunk, majd az első kör után csak hárman, mivel Balázsnak korán haza kell érnie. 10 percenkénti váltott vezetéssel szépen, megerőltetés nélkül legyűrjük a majd’ 130 kilométert. Érdekes, de úgy érzem hogy a km-ek növekedésével a se__fájás egyenes arányban csökken. Jó érzéssel szállok le a bringáról, a frissítés is tökéletesen működött. Idei leghosszabb bringázás letudva.

Délután regenálásképp 20-30 percnyi pancsolás a helyi strandon; némi vízalatti felvétellel spékelve.

DAY 3

Terv: 2 óra résztávos bringa után 10 km futás, utolsó 2 km-en erős iramot diktálva (aki tud..)

Kalocsára menet mindenki 10, visszafele mindenki 5 percet vezet erősen. A magas intenzitások után ugyanennyi pihenő tekerés. Hátul nem nehéz, viszont egyszercsak a sor elejére kerülök. Mire feleszmélek már 40 körüli sebességet mutat az óra. Úgy érzem sok lesz, de a gondolatot hogy lassítani kéne, hamar kiverem a fejemből. Hiszen ez csak fejben dől el, csak pár perc, nagy szenvedésnek nem nevezhető mozgásról van szó. Letelik az idő, a feladat végrehajtását sikeresnek ítélem. Az 5 perces résztávnál kisebb szembeszelet kapok, nehezen forognak a lábak, küzdök és várom hogy vége legyen. Tisztára mint egy csapat-időfutamon, úgy hasítunk a pályán. Negyed óra könnyű levezetés után újra futóterepre készülünk. Illetve készülnék, morfondírozok elinduljak-e vagy sem a feltört sarkam miatt. Ekkor meglátom hogy a csukából egy mozdulattal kiemelhető a talpbetét, azt hittem oda van ragasztva.. Kiveszem, ettől marha kényelmes érzés benne a mozgás. (azóta amúgy már a Saucony-val is ugyanezt tettem --> csillapítás szempontjából biztos nem a legjobb, de nekem most sokkal fontosabb hogy ne törjön)

A depózás most csak 5 perc, iszunk pár korty vizet és indulunk. Újfent aggódok a futástól, mint utólag kiderül feleslegesen. Az enyhén dombos 10 km végig álomszerűen megy. Öt km 25:36, a visszafele ettől gyorsabb. A 8 km-es festésnél könnyedén váltok iramot a többiekkel, sőt az utolsó km-re még extra tartalék is marad. Itt már 4p körüliben döngetünk. végül 49:40-el érünk célt. Hihetetlen, de ezt az iramot egy „sima” 10 km-es tempófutáson is jónak ítélnék.

Hasznos és minden értelemben szuper három nap volt. Az edzésekkel talán közelebb kerültem a célhoz, és ami nagyon fontos sikerült egy kis önbizalmat is szereznem. Márpedig erre a továbbiakban nagy szükség lesz a SUB11-hez!

A következő 1-2 hét kötetlenebb sportolásai után hamarosan jönnek a versenyek. Elsőnek irány júni 1-jén a TourDePelso!

Ezúton is köszi Tomiéknak és szüleinek mindent!

PS: ja és még valami: Wilierbe mindenképp kell a 7 bar!



TEAM



TÉLNYÁR

Na, itt vagyok!

Időközben faszányosan, egészenhirtelen megérkezett a NYÁR. Fel sem eszméltünk a tonnányi hóból, április közepén már közel 30 fokot mutatott a hőmérő higanyszála.

Eldöntöttem hogy ezentúl nincs tavasz és ősz. Semmi átmenet az évszakok között, akkormeg minek? Nem? DE!

A napocska felbukkanásával az elmúlt 2-3 hétben a vasparipa kapta a főszerepet. Na nem kell semmi durvára gondolni… Eddigi max nyeregben töltött idő éppenhogy 3 óra, 85 kilométerecskével. Nem sok, de úgy voltam vele hogy ne csapjunk azonnal a lecsóba, az elejétől kell felépíteni a 180-at.

Bár kevés a km, mégis úgy érzem előrébb vagyok bringón mint tavaly ilyenkor. Szerintem az elmúlt évad sok tekerésének köszönhető. Továbbá szerepe lehet annak is hogy 1-2 hete soha nem megy 80 kg fölé a testsúlyom. Fasza!

A kilók futáson is rengeteget számítanak. Mintsem mutatja ezt jobban, minthogy hétvégén 5 perces iramban pirítottam 21 km-t, majd meghaltam J Kalapácsos bácsi totál hirtelen beköszönt. A maga módján élveztem, bár azért nem vártam;  kíváncsi voltam hogyan sikerül túlélni a maradék 2 km-t. Hát, kb 1 perces lassulással, de hazaértem. Persze azonnal IM-feeling fogott el, azzal a különbséggel hogy itt most KETTŐ, ott meg NEGYVENKETTŐ km-t kell megtenni hasonlóan szerencsétlen állapotban. Ja és nem 28, hanem legrosszabb esetben 40 fokban… Brrr!!! Rágondolni is rossz!

Azért a futás működik, ámbár a hosszúakat hiányolom magamtól. A 2009-es „etalon” évben ekkortájt már túlvoltam számos 2.5-3 óra körüli futáson, idén ebből eddig nemsok volt! (asszem 1 vagy kettő) Na mindegy van még idő.. (amúgy ku*vára nincs!)

Holnaputántól mini edzőtábor, Kiskőrös. A legkíváncsibb a bringák utáni futásra leszek, ugyanics egyetlen kombit sem csináltam idén. De tavaly se.. J Érdekes és hasznos lesz!