Szálláshely gyors elfoglalása után, féldél körül öten elindulunk a 3 órás - előzetesen moderáltra tervezett tempójú - bringázásra. Kiskőrös-Kalocsa szakaszon az abszolút kátyúmentes fasza útminőség, a hosszú egyenesek és a gyér gyér forgalom garantálja hogy az embernek csak magára és a tekerésre kelljen figyelne.
Habár öten vagyunk, a néhol igen erős délnyugati szélben gyakorlatilag végig Pisti vezet. Mögötte sem könnyű tartani az iramot; igaz különösebben nehéz sem, ettől mindenki könnyebb órákra számított. Kb másfél-két óra pedálozás után kegyetlenül elkezdi törni a hátsóm a nyereg. Fészkelődök, ki-ki állok a nyeregből, de ez csak 1-2 percnyi segítséget jelent. Most már tudom hogy valahogy fel kellett volna eszkábálni azt a könyöklőt! Aggódok a se**em állapotát illetően; igaz hogy ennek a napnak lassan vége, de még hátravan kettő, ráadásul holnap több mint négy órácskát kell a nyeregben töltenem. Épp ezeken agyalok, amikor a mester 38 körüli sebességre gyorsít az utolsó 10 perc erejéig.
Bő 15 perces depó után tűz futni. Nem kell mondanom, a kombi edzésektől eléggé tele van a gatyám. Az van, hogy a 2009-es Ironman-en futottam utoljára bringázás után. Biztos vagyok benne, hogy az előírt 1 órát nem fogom tudni végigfutni – főleg miután kiderül hogy 6 km-re van a fordító ez az érzés csak erősödik bennem. Tomibácsi Balázzsal előző nap precízen kimérte és felfestette az aszfaltra kilométereket, így ellenőrizhetjük a hanyatlás mértékét. Első km: 5:19… Pedig mintha épphogy kocognánk, olyan 6:30-nak gondoltam.. Tűz a nap, a szőlök közti betonon nem sok, mondhatni nulla árnyék. Hamar puskaport köpök, fogalmam sincs hogy bírom ki folyadék nélkül a 12 km-t. Jó hogy a frissítést kulcskérdésnek gondolom, mégsem vagyok képes normálisan tenni is vmit érte. Hat kilinél azonban megjelenik a megmentő: Tomibá apukája, Tivadar 2 liter vízzel! Roszpi és Pisti visszafele felveszi a nyúlcipőt, én csak 6-7 illetve 11-12 km közötti részeket futom lendületesre. (4:30 illetve 4:45) Ezek közt Balázzsal szépen elcammogunk visszafelé. Összidő 1:07:01 (5:35 p/km), meghalás nélkül, elvárások abszolút felülmúlva! Az új Asics a jobb sarkam csúnyán feltöri.
DAY 2
Reggel korán kelés, 7-kor indulás hogy minél hamarabb a családdal lehessünk. A késő esti komoly vihar felfrissítette a levegőt, pár fokkal visszaesett a hőmérséklet, a szél épphogy lengedezik – tökéletes körülmények a bő négy órányi tekeréshez. Érdekes mód az előző nap nem nyírt ki annyira, izomlázat pl egyáltalán nem érzek. 30-32-es sebességnél Pisti pulzusa béka segge alatti, ezért elénk jön. Négyen maradunk, majd az első kör után csak hárman, mivel Balázsnak korán haza kell érnie. 10 percenkénti váltott vezetéssel szépen, megerőltetés nélkül legyűrjük a majd’ 130 kilométert. Érdekes, de úgy érzem hogy a km-ek növekedésével a se__fájás egyenes arányban csökken. Jó érzéssel szállok le a bringáról, a frissítés is tökéletesen működött. Idei leghosszabb bringázás letudva.
Délután regenálásképp 20-30 percnyi pancsolás a helyi strandon; némi vízalatti felvétellel spékelve.
DAY 3
Terv: 2 óra résztávos bringa után 10 km futás, utolsó 2 km-en erős iramot diktálva (aki tud..)
Kalocsára menet mindenki 10, visszafele mindenki 5 percet vezet erősen. A magas intenzitások után ugyanennyi pihenő tekerés. Hátul nem nehéz, viszont egyszercsak a sor elejére kerülök. Mire feleszmélek már 40 körüli sebességet mutat az óra. Úgy érzem sok lesz, de a gondolatot hogy lassítani kéne, hamar kiverem a fejemből. Hiszen ez csak fejben dől el, csak pár perc, nagy szenvedésnek nem nevezhető mozgásról van szó. Letelik az idő, a feladat végrehajtását sikeresnek ítélem. Az 5 perces résztávnál kisebb szembeszelet kapok, nehezen forognak a lábak, küzdök és várom hogy vége legyen. Tisztára mint egy csapat-időfutamon, úgy hasítunk a pályán. Negyed óra könnyű levezetés után újra futóterepre készülünk. Illetve készülnék, morfondírozok elinduljak-e vagy sem a feltört sarkam miatt. Ekkor meglátom hogy a csukából egy mozdulattal kiemelhető a talpbetét, azt hittem oda van ragasztva.. Kiveszem, ettől marha kényelmes érzés benne a mozgás. (azóta amúgy már a Saucony-val is ugyanezt tettem --> csillapítás szempontjából biztos nem a legjobb, de nekem most sokkal fontosabb hogy ne törjön)
A depózás most csak 5 perc, iszunk pár korty vizet és indulunk. Újfent aggódok a futástól, mint utólag kiderül feleslegesen. Az enyhén dombos 10 km végig álomszerűen megy. Öt km 25:36, a visszafele ettől gyorsabb. A 8 km-es festésnél könnyedén váltok iramot a többiekkel, sőt az utolsó km-re még extra tartalék is marad. Itt már 4p körüliben döngetünk. végül 49:40-el érünk célt. Hihetetlen, de ezt az iramot egy „sima” 10 km-es tempófutáson is jónak ítélnék.
Hasznos és minden értelemben szuper három nap volt. Az edzésekkel talán közelebb kerültem a célhoz, és ami nagyon fontos sikerült egy kis önbizalmat is szereznem. Márpedig erre a továbbiakban nagy szükség lesz a SUB11-hez!
A következő 1-2 hét kötetlenebb sportolásai után hamarosan jönnek a versenyek. Elsőnek irány júni 1-jén a TourDePelso!
Ezúton is köszi Tomiéknak és szüleinek mindent!
PS: ja és még valami: Wilierbe mindenképp kell a 7 bar!
 |
| TEAM |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése