2012. február 22., szerda

Tavasz-íz!

Legalábbis a hetekig tartó -10, -15 fokok után, a mai -3 fokot tavasziasnak éreztem. Sőt, uszoda után, 8 óra körül már +3 volt. Eljött a Wilier ideje! Hétvégén ki is merészkedtem egy 2 órás laza etapra Tibivel – aznap persze pont sokkal hidegebb volt mint 1-2 nappal előtte. Az erdős, lakatlan részeken kifejezetten fáztam. Mitsem érdekelt ez engem, a gép könnyedén suhant, az izmaim pedig már sikítottak egy aszfaltos tekerés után. Bár nem sokat, kb 3-4 alkalmat töltöttem a zOxigénben, megváltás volt a spinning gépet egy igazira cserélni. A gumikat a szokásosnál kicsit keményebbre pumpáltam, szerintem a 6.5 bar körüli érték miatt is azt éreztem, a megszokottnál jobban gurul alattam a készülék. (a gumik hivatalosan 10-et is bírnak, nemtom mit fosok egy 8 körüli értéktől – főleg így télen / tavasszal, mikor nem kell a tágulástól sem tartani). Bringával kapcsolatban egyelőre ennyi. Azért azt jó volt tapasztalni az első idei kinti tekerés során, hogy 2 óra után sem fáj a seggem, nem fáradtam ki (persze nem is volt nagy tempó, de akkor is). Betudom a tavalyi jó bringás évemnek, illetve az idei rendszeres mozgolódásaimnak.
Az utóbbi hetekben visszaálltam a heti két úszásra. Aránytalanul sok időt töltök ugyanis vízben a szárazföldhöz képest. A jobb idő beálltával nyilván ugrásszerűen meg fog növekedni a nyeregben töltött idő, emellett viszont energiám sem lesz heti három alkalommal korán kelni, és vízbe csobbanni.
A pancsolás tehát megy, csak valamivel kisebb intenzitással, mint a korábbi hónapokban. De ez így van jól, és rendjén. A továbbiakban az elmúlt időszakban megszerzett gyorsaság fenntartása lesz a cél; hosszabb távokon ez jelenleg 1:50 körüli 100 métereket jelent. Ha ezt sikerül tartani, maximálisan elégedett leszek.

Az IronMan a számok bűvöletében él; melyik sportágban mit kell teljesíteni, ha a kitűzött idő 16 / 14 / 12 / 11, 10, stb óra. Most, az alapozó időszak közepe / vége táján készítsünk egy kis számvetést - nézzük csak mennyire van távol tőlem a hőn áhított 10:59:59!
Korábbi IM tapasztalataim /eredményeim alapján, az eltervezett felosztás nálam így nézne ki a 11 órához:

Úszás: 1 óra 10 perc
Depo 1: 4 perc
Bringa: 5 óra 35 perc
Depo 2: 6 perc
Futás: 4 óra 10 perc

Ám ez sajnos öt nagyonhosszú percecske híján nem fér bele a 11 órába!! Affffranc…Pedig így is már elég bitang.. Úgymond, ezektől jobbat szinte 100% hogy nem tudok. Az úszást 90% hogy hozom, a bringa kemény, de ha idén is folytatni tudom a tavalyi év jó idényét, akkor teljesíthető. Jön a mumus, a futás. Hát, ebben az utóbbi 1-2 évben egyértelmű visszaesés tapasztalható. Pár éve még a 4 perces félmaratonra mentem, most gyakorlatilag az a cél hogy egyáltalán futni tudjak.. Mondom ezt annak ellenére, hogy hétvégén érzésre egy egész tűrhető 20 kilométert gyűrtem le – igaz, elég bozasztó átlag frekivel (1 óra 54 perc / 160). A sok 140-145-ös pulzuskontroll után viszont baromi jól esett egy ’kicsit’ átlépni a tiltott zónát. Sok a 160, fáradtságot azonban nem éreztem. Ez a futás némi reménysugarat jelent számomra a továbbiakra: képes vagyok hosszabb távokat is megtenni, és azért nem veszett el 100%-osan a régi sebesség. Tolni kell a futást tovább, de nagyon! Ezen leszek, és így is lesz, ha a lábam bírni fogja! Heti két rövidebb és egy hosszabb futás mellett nem lennének kétségeim afelől, hogy a végén a maraton is menne.
A recept tehát adott: az elkövetkezendő 1-2 hónapban úszásban szintentartás, bringán az egyre több kinti tekerés hosszabbodó távokkal (egyelőre lazán), futáson pedig továbbra is pulzuskontrol mellett a kilométerek gyűjtése (hosszú futások!!) a cél.

A boka-probléma megszüntetése érdekében tegnap az SZTK reumatológia osztályán jártam. Ismét készült röntgen (az utóbbi fél évben már harmadjára – lassan Nagasaki szintű sugárzás ér). Újfent megállapították, hogy szerkezetileg semmi elváltozás. Juhhééj, ezt mondták már több helyen, tehát megint nem jutottunk előrébb. Na mindegy, elküldtek egy fullos vérvételre, abból talán majd kiderül vmi. Addigis AFLAMIN nevű port írtak fel, melyet vízben elkeverve kell meginni, napi kétszer. Ma reggel / tegnap este betoltam. Vmi gyülladáscsökkentő és fájdalomcsillapító szer, reumás esetekre. Plusz vmi förmedvényes kinézetű krémet kellett éjszakára a bokámra pakolnom. Tudtam hogy nem lesz, de egyelőre nincs is változás J

És hohhhhóóóó!! Mindezen események közben Szabibácsi (Morvay Szabolcs, született 1980/02/18, 12:30, Eger) egészenhirtelen 32 éves lett! (nem fontos info, csak egy érdekes adat)

Ígérem legközelebb nem leszek ilyen unalmas – ezért a következő bejegyzés témája az újonnan vásárolt akvárium, illetve annak berendezése / beindítása lesz. (előre várom kisMakuka csodálkozó, bamba fejét :))


2 megjegyzés:

  1. Hajra Szabi bácsi! :-)
    Fiatalok vagyunk még, hogy az emlékeinkből éljünk. Na ennek így hirtelen nincs sok értelme, csak bevillant, ahogy a dicső 2009-es évben toltuk a futást meg a kerót. Az év leg hidegebb napján futottunk, a legmelegebben meg tekertünk. Naszóval kiváncsi leszek a 11 órás IMedre..

    VálaszTörlés
  2. Kösz mester!
    Amúgy teljesen igazad van, + nem nyavalyogni kell hanem tolni neki ezerrel :)
    Várom az Izombólokosan következő számát! :)

    VálaszTörlés