A verseny előtti két hétvégén még sikerült hosszabbakat tekernem. Először a Balatonnál zúgattam egy tempósabb 108 km-t, melyhez 32-es átlag párosult. Kissé unalmas volt a megszokott 6 km oda 6 km vissza „körön” végignyomni, de nincs mese, menni kellett. Itt az út jó minőségű és nincs szinte semmi autós forgalom. Az első egy óra laza pörgetéssel telt, már ekkor éreztem hogy jó erőben vagyok. Egy óra után nagytányérra kattintottam, és 1 óra 40 percet keményebb iramban teljesítettem (33-34 km/h) Meglepő mód nem fáradtam. Igaz, a nyaraló munkálatai miatt az eltervezetthez képest hamarabb be kellett fejezzem az edzést. Főleg így a versenyen túl ezt az edzést igazán hasznosnak és fontosnak tartom. További pozitívom hogy péntek este sikerült nemet mondani az immár „kötelezővé” vált borozásnak J A tekerést a megfelelő frissítés begyakorlása miatt is kulcsfontosságúnak gondoltam, ehhez képest sikerült alig vmit ennem útközben.. Végül mindenféle fáradtság / eléhezés / kiszáradás nélkül szálltam le a nyeregről, ergo keveselltem, csak elégnek bizonyult.
Következő héten jött egy nem várt kellemetlenség: csütörtökön erős torok –és fejfájással ébredtem. Természetesen Mórtól indult J Bár bejöttem dolgozni, délben kénytelen voltam hazmenni. Doki kiírt, a szokásos fél perces vizsgálat után antibiotikumot írt fel. Mit mondjak, nagyon nem jókor jött a Pelso előtt egy héttel! Pénteken a bringa társaságában azért hazahúztunk Egerbe. Az állapotom közel sem volt tökéletes, de a hétvégi hosszú edzést a verseny szempontjából kritikusnak ítéltem. Mi lenne jobb: kipihenni magam teljesen? Vagy elindulni, kockáztatva hogy rosszabbul leszek? Vagy ha elmegyek lehet hogy az pont kihozza belőlem a betegséget? Hosszabb morfondírozás után vasárnap úgy döntöttem, lesz ami lesz, megtámadom a Kékes-tetőt. Rég tekertem erre, az úton egyből elfogott a nosztalgia-érzés. A Kékes aljáig is több kisebb-nagyobb emelkedőt kell legyűrni, a végső hosszú mászás előtt már komoly ízelítőt kap az ember a jóból. Laza iramban haladtam, tudtam hogy a visszafele vezető út sem lesz egyszerű. Mátraházánál meglepetés ért: korábbi emlékeim szerint azt hittem innen már csak 1-1.5 km van hátra. Azt tudtam hogy ez a legmerdekebb rész, nade hogy 3 km??! Vártam-vártam a Kékes táblát, csak nem jött.. Már-már az utolsókat rúgtam mikor megláttam – hallaluja! Az 1014-es kőnél sokan álltak, így fénykép nem készült, de tényleg ott álltam Mo. legtetején J Kis hátszéllel is támogatva vmivel több mint 2 óra alatt értem el az 1014 métert. A lenti hajtűkanyartól számítva kerek 45 perc vol a tető. 5 perc pihi / frissítés után indulás vissza. Az út rossz minősége persze csak a lefelében jött ki: az átlagsebességem sztem nem érte el a 40 km/h-t… A kátyúk, rázós út mellett a fákon keresztül beszűrődő fény / árny játékok is igazi kihívást jelentettek. Szorítottam a kormányt ahogy csak tudtam, furcsa ilyet mondani de azt vártam hogy csak épségben leérjek.. Leérve ahogy kelet felé fordultam, az idefelé gyengének minősített szél persze azonnal orkán erejűnek hatott.. Szerintem erősebb is lett, plusz én sem lettem időközben keményebb. 75 km környékén egész hirtelen éheztem el. Pár perc alatt megutáltam a biciklizést, és feltettem a „mi a sz.rért kell nekem ezt erőltetni? Miért jó ez nekem?” költői kérdéseket. Válasz hiányában inkább benyomtam egy gélt, ami gyakorlatilag pár perc alatt visszahozta az élet – és bringázás iránti kedvemet. Az utolsó km-eken már minden egyes méterért küzdeni kellett, végül 3 óra 54 perc alatt tudtam le az összesen 1650 m szinkülönbséggel tarkított, 104 km-es távot. Rosszabbul nem lettem, de kisebb torokfájás még napokig megmaradt.
A verseny előtti nap, munka után indultunk le Sipivel Siófokra. (torokfájás aznap már csak minimális) Úgy a 80. km-nél járhattunk az autópályán, mikor őrületes kattogás hallatszott vmelyik első kerék irányából…Basszus, mintha ki akarna esni…Az arcunkra kiült a döbbenet, hogy jutunk így le? Lekanyarodtunk az autópáláyról, majd a legközelebbi AGIP kútnál megálltunk. Fogalmunk sem volt hogy lesz ebből tovább menetel. Bementem mindenesetre a kútra, ehol egy hölgy tudott adni egy B.kenesei autószerelőhöz tel.számot. Bejelentkeztünk, szerencsére tudott fogadni bennünket. Kb 30 km/h-s sebességgel elgurultunk hozzá. Az út alatt gondolatban elástam az autót, és elhatároztam hogy soha többet Alfa! (a szerelőnk szerint, akit közben hívtam, váltó-problémát sejtett – 100.000-s nagyságrendű tétel..)
A szerelő 3 perc alatt megállapította a problémát: a bal első keréken lazák a csavarok! Pár hete cseréltettem a nyári gumikat, ezen a felnin elfelejtették meghúzni őket… Hát, egészen nagy kő, inkább szikla esett le a szívünkről. Bár 3 percet foglalkozott velünk, szívesen adtam oda a srácnak a 2000 Ft-ot. A történethez tartozik, mivel ~50 km után javasolni szokták a csavarok ellenőrzését, ellenőriztem is, de csak a két hátsó keréken.. Mivel fél centit nem tudtam húzni rajtuk, feleslegesnek láttam elöl is megnézni.. Ha géppel ráhúzzák amúgy képtelenség hogy ennyire kilazuljanak, ergo feltették a kereket és szépen elfelejtették ráhúzni. Újabb tanulópénz.
Késéssel, de fél 9 körül lent voltunk a nyaralóban. Megfőztük és bevágtuk a megvásárolt (versenyek előtt már szokásossá vált) tészta-mennyiséget, nyugodtan előkészítettük a másnapra szánt kajákat / italokat, felpumpáltuk a gumikat 7 bar-ra. A kifejezetten erre a versenyre megvásárolt hátsó kulacstartót már korábban is gondoltam, hogy nem fogom tudni használni. Menet közben mindig annyira hátra dőlt, hogy a mezőnyben veszélyesnek találtam volna haszálni. Ennek ellenére mégis beletettem egy fél literes iso-s + L-carnitin-es tartályt. Mint utóbb kiderült hiba volt – bár nem az alap-kulacstartó, hanem az Auchanban 210 Ft-ért vásárolt műanyag szar tört el, és esett ki a kulacs miatta… De erről majd később. Fél 12- körül ágyba kerültünk.
A 6:30-as ébresztőtől sokkal korábban, 5:50-kor kipattant már a szemem. Egyszerre aggótam és tekintettem várakozással a ránk váró feladat elé. Legjobban a bukástól tartottunk - sok fórumon olvastuk mennyien hemperegnek az úton. Tavaly pl. egy szerencsétlent mentőhelikopter vitt el…Milyen lesz ekkora mezőnyben tekerni? Meddig bírjuk az iramot? Hogy éljük meg majd a beharangozott dombokat / emelkedőket?
8:00-kor kényelmesen gurultunk a rajt helyszínére, mikor Sipinek hátulról mindkét kulacsa kiesett.. Ő sem akarta kockáztatni hogy a bolyban essen ki és okozzon balesetet esetleg ezáltal, így a 4 helyett be kellett érnie 2
kulacsnyi folyadékkal. Roszpival és Isvánnal meg volt beszélve hogy találkozunk, de István sajnos csak későn került elő, így igen sz.r helyről - nagyon hátulról tudtunk csak rajtolni.
Az első km-eken összevisszaság volt, mindenki a helyét kereste. Pár km után rögtön ízelítőt kaphattunk, milyen bolyban haladni. Egy kisebb, 20-25 főből álló társaság alakult, ebből azonban rajtunk kívül csak kb 3-4-en vállaltak vezetést. A többiek hátul pihentek, és nézték ahogy mi forgunk elöl. A 30. km környékén elkezdett esni az eső, ez egészen kb a 130 km-ig kitartott. Az első 60 km-en 34-35-ös átlagsebességünk volt, enyhe ellenszél nehezítette a haladást. Nem fáradtam, de az adatok alapján ekkor azért elég neccesnek ítéltem a 6 órán belüli célba érést. Épp ezen morfondíroztam, amikor úgy hátbavert minket a Balaton Maraton első mezőnye, mintha állva menntek volna el mellettünk! Kb 100 bringás zúgott el gyorsan, mire eszméltünk, hogy nekünk is csatlakozni kellene… Furcsa volt átvenni a 40-45 km/h-s sebességet, de végül hamar megtaláltuk a ritmust. Pár km után kisebb lejtő következett, épp ekkor az eső jobban rákezdett. Az előttem haladók kerekei úgy csapták a vizet az arcomba / szemüvegemre, hogy alig láttam valamit. A sötét lencsés bringás szemüvegem sem segítette a kilátást.. A lejtőkön általában elhúztak mellettem és a sor végén maradtam. Így biztonságosabbnak ítéltem a helyzetet, + valszeg beszaribb is voltam mint a többiek. A sík / dombos szakaszokon viszont előrébb tornáztam, tudtam hogy - főleg a körforgalmaknál, ahol nyúlik a mezőny - megnyúlik a sor, és megy a lósz elöl. Ezen a szakaszon Sipi barátom tőlem legtöbbször pár sorral előrébb mocorgott – hol láttam a hátát, hol nem. Roszpit és Istvánt is néha szem elöl tévesztettem, de mindig egymásra találtunk. Az esőtől a cuccom full vizes volt, bár ez a cipő kivételével, amiben a lábam cuppogott, nem zavart. A „beteg” jobb lábam viszont egyre inkább zavart hogy zsibbad, és nem fér el, gyűrődik a talpam keresztben a cipőben. Ez volt a legkisebb gond, mert jöttek a nagyobbak:
1) sorompót engednek le előttünk! A mezőny első fele még átslisszolt alatta / mellette, nekünk már nem volt időnk…1 perc kényszerpihenő után a feladat adott volt: utolérni az elejét. Olyannyira magasabb fokozatra kapcsoltunk, hogy a pulzusom fél perc alatt 200-ra ugrott.. 4-5 perc csőmax iram kellett, hogy elcsípjük a boly végét. Átfutott az agyamon, hogy ilyek kamikaze akciókat csak a magukat nagyon keménynek tartó, rutintalan zöldfülűek csinálnak. Ilyen hosszú távon lehetetlen, hogy a percekig max pulzuson lévő menet ne üssön vissza előbb / vagy utóbb. Ez járt a fejemben mikor a sor végén pihenni kezdtem. A bolyban hamar visszaállt 140 körülire az érték, bíztam benne, de nem tudtam hogy tényleg célba érek-e így.
2) 120 km környékén István és Sipi szólt, hogy kiesett hátulról a kulacsom… Fasza, pont amit a végére, extra frissítőnek szántam.. Addig sem ittam sokat, sokkal kevesebbet mint szerettem volna – ennek oka volt hogy Istvánék kitalálták, nagyon jó ez a mezőny, és csak 160-nál álljunk meg. Eddig a pontig gyakorlatilag kb. 1.4 L folyadékot (8 dl iso, 6 dl víz) fogyasztottam el. István felajánlotta hogy ad az övéből ha kell, neki sok van. A kulacsa átadása előtt azonban kiesett a frissítő a kezéből, és az úton landolt.. Fasza! Kicsit aggódtam, de úgy gondoltam hogy a maradék 1-2 dl vízzel, + kis segítséggel csak kihúzom valahogy 160-ig.
3) Bukások. Azért írom többes számban mert több volt, viszont nem emlékszem a pontos forgatókönyvre.. Hirtelen történt. Mindkét esetben az előttem lévő sorban történt gixer. Az út bal oldalán megálló autók miatt néhol beszükült a mezőny; ilyenkor lassításra kényszerültünk, mindenki hangos „FÉÉÉÉK!!!” kiáltással adta a többiek tudtára hogy vészhelyzet van. Az első esetben satu hátsó + kis elsőfék rásegítéssel sikerült elkerülni a perecelést. Kb 6-8 ember feküdt elődtem az úton, hatalmasat hemperegtek, egymáson, sokáig csúsztak a testek és a bringák a vizes aszfalton. Az első sokk után azonnal üldözőbe kellett venni a boly elejét, melyet ezúttal is 200-as szívfrekivel sikerült beérni. Nem telt el tíz perc, jött a következő borulás. A szituáció hasonló volt, ezúttal egy kisebb lejtő végén lévő körforgalom előtt torlódott fel sok versenyző – ezúzzal kb 10 ember nyalta az aszfaltot. A sztori ugyancsak előttem történt; észrevettem a tőlem fél méterrel földön csúszó sporit, egyszerre húztam satu féket elől / hátul egyaránt. A sebességem csökkent valamit ugyan, de a vizes úton úgy viselkedett a cangám, mint jégpályán a korcsolya.. Csúszott oldalra, csak arra nem ment amerre én akartam. Egy ezred mp alatt végigpörgött az agyamon az esésem - ahogyan hason csúszva, fejjel érkezek az előttem heverő kerékpárnak. Hihetetlen módon azonban megúsztam a taknyolást! Megálltam, igaz a mögöttem lévő fickó nem tudott teljesen lefékezni és hátulról nekem jött - a bringát féloldalra eldöntve seggre ültem. Nem kell mondanom, a sor eleje megint elment. Már az első bukás után sem tudtam hogy a többiekkel (Sipi Roszpi István) mi van, de gondolataim szerint mivel mindig kicsit előrébb helyezkedtek mint én, mindkét esést megúszták - nem is tudnak arról hogy mik történtek, és az első bolyban haladnak. Egy fiatal sráccal, Beke Gáborral (mezre volt írva a meze) gondoltuk csak úgy hogy megpróbálunk felérni az elejére. 2-3 km-en kersztül váltott vezetéssel nyomtuk ami a csövön kifér, de egy idő után nem csökkent a ~60-80 méteres távolság…Feladtuk. A hátunk lévők szép lassan utolértek, kialakult egy 10 fős társaság, mely a verseny végéig majdnem teljes létszámban együtt is maradt.
Sipiékről itt már fogalmam sem volt merre vannak. 140-150 km-nél az összes folyadékom időközben elfogyott, István maradékát meg elfelejthettem. Kérdezgettem a sporikat tudják-e mikor jön, megállnak-e stb; természetesen nem, mivel mindenki jól megtömött tartállyal utazott. Ekkor úgy voltam vele hogy mindenképp megállok, lesz ami lesz, a maradék 50 km folyadék nélkül az öngyilkossággal lenne egyenlő. A 165. km-nél el is jött a várva várt MOL kút, nézem-nézem, de nem látok egy álló embert sem aki a kútnál kulacsokat kínálna… Ígyhát bosszankodva és meglehetősen idegesen robogtam tovább a többiekkel.
Az egyetértés megvolt közöttünk és ez nagyon tetszett. Mindenki kivette a részét a vezetésből. Két sporitól kértem egy-egy korty vizet; ki tudja, talán ennek volt köszönhető hogy tovább tudtam haladni. A hírhedt és beharangozott Balatonakarattyai emelkedőt várta már mindenki, szép lassan el is jött. Benyomtam az utolsó Ethica ampulla szert. Valszeg mivel annyira készültem rá pszichésen, könnyedén tekertem fel beülve. Azt hiszem a Kékes megmászása is sokat segített ebben, tudtam mit jelent az igazi emelkedő. A többi tag fáradtnak látszott, vagy nem voltak nagy hegyimenők, de a bolyunk elején értem fel a tetőre. Ketten leszakadtak, ők később sem értek utól bennünket.
A következő veszélyes részen az út bal és jobboldalán is álló kocsisor között repesztetünk 35-40-nel. Az egyik sor végén úton heverő kulacsokat és egy –asszem szürke - zacskóval letakart vmit láttunk… Egy pillanatra megállt bennem az ütő...Szerencsére kiderült hogy nem emberről volt szó..
A hátralévő 25-30 km nyugodtan telt. Bár már köpni sem tudtam annyira ki volt száradva a szám, arra gondoltam ezt a keveset már ki kell bírnom. Az nem lehet hogy annyit készültem testben / lélekben, és most a vége előtt kicsivel kudarcot valljak! Lassan teltek a km-ek, de mikor megláttam a 10-es táblát már tudtam, nem lesz gond. 8-an együtt értünk az 1 km-es táblához. Fogalmam sem volt hogy szoktak-e ilyenkor sprintelni, és ha igen közülünk ki teszi majd meg. Úgy 500 méterrel a cél előtt robbantott 2 srác, 2-3 mp-s késéssel én is utánuk eredtem. A lábaim meglepően jól reagáltak, hamar elértem a 47 km/h-s sebességet. Ezzel persze a korábban kiugrókat nem előztem le, de a bolyból a 3. helyezett lettem J Semmi tétje nem volt, egyszerűen kíváncsi voltam megy-e az iramváltás, + jó volt belekóstolni mit érezhetnek ilyenkor a „nagyok”.
A vége 204 km, órám szerint 5 óra 28 perc alatt. A hivatalos 5:30, az egy perc vonat-állás megvan, de a másik egy perc nem tudom hova tűnt J Lényegtelen! Átlagpulzus 162, igaz voltak szakaszok, ahol normál menetben percekig 210-210-at mért. Gondolom vezeték / trafó stb közelében megzavarodott kissé. Az előzetesen kitűzött 6 órás célidőt bőven sikerült túlszárnyalni – maximálisan elégedett vagyok!
A célban voltam mikor megérkeztek sorra a többiek. Sipi koszosan üdvözölt, mint utóbb kiderült Istvánnal együtt részese volt az egyik bukásnak! Csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszták, és a bringáknak sem lett baja – pár perc állás után folytatni tudták a versenyt. Már a nyaralóban voltunk mikor Sipi maga is meglepően tapasztalta, milyen horzsolás van a combján..
Összességében óriási élmény volt. A 100-200 kerékpár zúgó hangja az aszfalton, maga a sebesség, a szökések, frissítések, egymásra való figyelés mind egy-egy olyan dolog, amit csak akkor tapasztalhat meg az ember ha a részese lehet ennek. Olyan volt az egész mint egy kis TourDeFrance. Eddig csak elméletben – de most már gyakorlatban is tudom: a jó eredményhez nemcsak megfelelő felkészülés, de szerencse és jó helyezkedés is kell. Előbbi velem volt, az utóbbit több gyakorlattal fejleszteni lehetne. Jobb helyezkedéssel és okosabb folyadékpótlással (kajálás tök jól sikerült: kb másfél kifli vajjal/sonkával/sajttal/paradicsommal felvagdalva, 2 szelet PowerBar + összesen 4 gél) asszem a B. Maraton első mezőnyével való megérkezés reális cél lehet jövőre.
Nehéz volt, de egy IronMan-hez semmiképp sem hasonlítanám. A hosszútávú triatlon szenvedései annyira megtanítottak küzdeni, hogy ez a 204 km-t még ilyen iramban is sokkal könnyebbnek éltem meg. Pl másnap nem volt izomlázam, nem okozott gondot a lépcsőn fel-le jövetel J
Most vége, kis pihi, majd keresem a következő kihívást, amelyre a nyár folyamán még készülni lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése