2011. november 25., péntek

Yeeeees!

Közel sem számítottam ilyen időkre a mai úszáson. A gyors technikák közé be volt ékelve 3 x 400m időre. Kezdtük a mellel. Utolsónak álltam be, de éreztem hogy ez az én számom lesz. 50 méter után el is kezdtem az előzgetést, és 7:10-zel értem célba. Ezzel asszem a legjobb időt úsztam, ami ugyan egyáltalán nem érdekel, de az mégis biztos, hogy ebben a számban a többiekhez képest jól állok. Ha nem kell előzgetnem, és belassulni néha 1-2 ember mögé, a 6-tal kezdődő idő is bőven meglett volna.
Jött a mumus, a hátúszás. Induláskor egyedül Maya maradt mögöttem - az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy mi ketten ebben a számban jóval gyengébbek vagyunk mint a többiek. Számomra maga a táv teljesítése is kihívás volt. Háton egyszerűen nem tudok gyors lenni, és ha egy kicsit is erősebben húzok, rettentő hamar kifáradok. Ígyhát egy amolyan vállalható utazósebességet vettem fel. Nem előztem meg senkit, de Maya mögöttem maradt. Idő: 8:55. Ennek is örültem, előzetesen 10 perc környékére saccoltam magam.
Ésakkoralegjobbavégére: 400 gyors időre. Eddigi legjobbam asszem olyan 6:50 körül volt. Az előző futamok fáradalmaival a célom a 7 percen belülre kerülés volt. Habár indulás előtt azon morfondíroztam, nehogymár gyorsban alig legyek gyorsabb mint mellben! Ezekkel a gondolatokkal indultam ismételten utolsó előttiként. Előzni egyszer kellett 150 méternél, de a srác rendes volt, látta hogy nagyon jövök a lábán és gyorsabb vagyok, a falnál előre engedett. Gyorsan eltelt, különösebb kidőlés és extra hajrá nélkül 6:33. Új PB!
A sok úszás meghozta gyümölcsét. Őszintén megvallva nem hittem benne, hogy kb 2 hónap után 6:30-as 400 métert fogok tudni úszni. Hát, de! ÉLJEN!
Nem tudom milyen gyakoriak lesznek ezek az időre úszások, de tavasszal / nyár elején akármi van, megcélzok egy 6:00-t. Lehet hogy nem lesz meg, de legalább van cél. Ha hiszek benne hogy meglehet, ugyanúgy meg is lesz, mint a 7:00-ról 6:30-ra történő javítás.
Holnap reggel kocogok egyet, ideje megnézni milyen állapotban van a láb. Remélem jobban, és hozzásegítenek céljaim eléréséhez.

mp

2 megjegyzés: