2012!
Az idei év első bejegyzése lehet hogy rövid lesz. Amolyan kötelességnek érzem, hogy az ünnepek és az új évbe lépés után szóljak valamit, pedig semmi kedvem és ihletem az íráshoz.
A karácsony szépen telt, bár sajnos idén először Egerben -hely szűke miatt- nem volt együtt a család. 24.-én hangos gyerekzsivaj mellett Adyligeten ünnepeltünk, majd 25-én irány Eger. Kismuki mindent hamar megszokott, és már a sok ember sem zavarja meg annyira. Sőt, Adyligeten egyenesen a káoszba kellett vinni, le a nappaliba hogy mindent és mindenkit halljon. Dög fáradt volt persze, de nem volt hajlandó elaludni. Egerben megszokta apát, már nem sírt az első találkozáskor sem :) Ahogy ezt kell, előszeretettel vizsgálta be valamennyi meglátogatott karácsonyfa gömbjeit. Jó volt nagyon végre több napot otthon lenni, a nagyszülők és nagynéni is boldogan vette ki részét a Kabócázásból. Nemkülönben volt tök jó Eger utcáin sétálni, 25-én immár szokásunkhoz híven beülni pár sörre este, forralt borozni a Dobó téren, stb.. Hmm, nagyon hiányzik Eger.
Idei évi fogadalmak? Van egy-kettő, de nem árulom el :) Semmi extra, csak a szokásos apróságok. Ezek nem is konkrét értelembe vett fogadalmak, inkább csak tevékenységekhez köthető apró változtatások. Egy nem titkolt cél is van (mert ez nem titok): A nagy terv egy 10:5x-es ironman. Elég béna "fogadalom" , nem?" "MEGFOGADOM, HOGY 11 ÓRÁN BELÜL TELJESÍTEM AZ IRONMAN TÁVOT" De legalább valami cél, ez kell nekem. Az évek alatt elég sokat beleöltem már ahhoz hogy nagy tervet szövögessek. Azon leszek hogy a rajtvonalhoz úgy álljak oda, na Szabikám, te megtettél minden tőled telhetőt ahhoz amit elterveztél. Jellemző rám a kishitűség, de most nem leszek az, tudom hogy bennem van és meg tudom csinálni. Kemény leszek! Futásilag rengeteg a lemaradás, január-februárban azon leszek hogy viszonylag sok km-rel minél hamarabb felhozzam magam.
Az ünnepek alatti zabának köszönhetően 2 kilogrammal lettem nehezebb. (81.5 --> 83.5) Már a karácsonyi időszakban elkezdtem a 140-es pulzusú futásokat. Jelenleg sajnos ehhez az értékhez nagyon kocogós 6:45 körüli tempó párosul, igaz ma 138-as AVG mellett 6:37-ben száguldoztam :) Fejben felépítettem az edzéseket egész Nagyatádig, gyönyörű íve van, tetőpontján a júli 28-i IM-mel. Ja, bocs, már neveztem is.
Aaaaaaajj tényleg annyira nincs kedvem írni, úgyhogy most mondok gyorsan egy hello-t.
| kÖRÜL |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése