hidegre fordult mára az időjárás, -6 fokban indítottam be az Alfa egyhatos motorját. Talán 6-8 hete volt utoljára ilyen hideg, a tél meglehetősen kegyes volt (eddig) idén hozzánk. Személy szerint nem vagyok kibékülve ezzel, véleményem szerint a tél legyen tél, a nyár legyen nyár, a másik kettő meg amire való - képezzen folyamatos, csendes átmenetet a kettő között. Hiába várom a hideget, nagy havat, csak nem jön. (lehet hogy nem adtam le időben Albin papámnak a rendelést? J)
Az elmúlt napok váratlan eseményektől mentesen, „szürkén” teltek. A melóhelyen sok a tennivaló, nap végére a korai kelések miatt eléggé lefáradok. Az egyre közeledő Ironman folyamatosan ott motoszkál a fejemben – futni kéne, futni kéne! Hogy a nevezés után némi esélyem is legyen a célok teljesítéséhez, szolidan, de azért aránylag rendszeresen elkezdtem kocorászni. Ez jelen értelemben heti 3 alkalmat, össz ~30 km-t jelent. A futások továbbra is szigorúan pulzus alapján történnek – elv, hogy januárban és februárban nem lépem át az aerob tartományt (160), az átlagot pedig megpróbálom a regeneráló / aerob köszöbön tartani (145). Pár alkalom után úgy tűnik némi fejlődés tapasztalható, az egy hónappal ezelőtti tempóhoz képest 15-30 mp / km-rel gyorsabb vagyok ugyanolyan pulzuson. Sok idő után hétvégén végre sikerült összehozni egy hosszútávhoz „illő”, kicsit hosszabb etapot is – Tomibával 3 kör a Szigeten. Nem sok, de kezdetnek elég. A 6:20-as iram kiválóan esett, remélem nem mondja fel a szecskavágó a szolgálatot és folytatni tudom az egyre magasabb km számú heteket. Hát így állok jelenleg futásban.
Úszások mennek, múlt héten csaptam egy 1.000 méteres gyors PB-t: 17:32. Nyilvánvaló fejlődés, főleg hogy nem nyomtam cső max-ra, csak amolyan közepesen erősként húztam. A hátúszásokat mostanában hanyagoljuk, ellenben sok a teki / bója, és a pillangócska sem merült feledésbe. Elrettentő példaként így nézett ki a mai edzés első 600 métere: 3x (100 gyors láb, 100 gyors pillangó). Nagyszerű, ugye? Habár jó volt ez, csak másképp!
Bringa? Egyelőre hideg van / húzom az időt. Egy 50-est küldtem egyik hétvégén, azt kellene folytatni egyre növekvő távokkal. Továbbá Sipivel ellátogattunk múlt héten a zOxigénbe, egy óra spinning bringa után futottunk majd’ 30 percet, így az év első kombi edzése is megvolt! A létesítmény igényességében amúgy egy kb Intercontinental-al felérő objektum. Full tisztaság, udvarias és kedves alkalmazottak, megannyi jó gép. Nem számítottam erre, + arra sem, hogy a kiadott 2.100 Ft-ért mint újoncok, még egy alkalommal jöhetünk. A másik érdekesség, hogy kevesen voltak – gondolom inkább délután töltődik fel a hely emberekkel. Visszatérve a kinti bringához, a benzin 420-430 Ft-os jelenlegi átlagára asszem nyomós indok lesz a bringával történő közlekedéshez (beleértve a reggeli úszásokat is..)
Szegény Muki meg a napokban tapasztalja meg élete első betegségét. Szombat este óta van egy kis láza és taknyos. Olyan kis aranyos, takarításnál a világból kifutna a porszívó hangjától, de most mikor szívjuk az orrát mintha tudná hogy ez a javára van, nem balhézik annyira. Persze mikor bekapcsoljuk összerezzen, nem szereti (nem csodálom: kb olyan hangja van a porszipkánknak, mint mikor egy Airbus indítja be rotorjait), de amint kikapcsoljuk rögtön megnyugszik. Remélem ma/holnap sokkal jobb lesz, mert így az éjszakái is nyugtalanabbul telnek. Update: kicsit kapar a torkom és nyomott a fejem, remélem nem kaptam el Tőled te
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése