2012. november 10., szombat

Kontroll

Állandóan visszatérő téma - és egyben probléma - a súly / megfelelő táplálkozás. Nem kell hosszasan magyarázni, 82-83 kilóm triatlonozáshoz nem épp a legideálisabb testsúly. Kifejezetten a futásnál jelent hátrányt, de kerékpáron sem válnak a plusz kg-k az ember hasznára. Bár csak futni nem tudok úgy mint rég (bringán és úszáson erősödtem), biztos vagyok benne hogy a fejlődés sokkal hatékonyabb lehetne. Emlékszem 10 évvel ezelőtt mikor felköltöztem Pestre, ugyanúgy 183 cm voltam, viszont 74-76 kg. Mi a sz*rt csináltam hogy nehezebb lettem ~ 8 kilóval?? Többet nem mozogtam, sőt. Nyilván az évek, plusz az átalakult életmód.
Hónapok, mi több évek óta tervezzük - és határozzuk el magunkat Tomibácsival, hogy megszabadulunk pár kilogrammtól. A nagy elhatározásból eddig egyszer lett csak vmi, ha jól emlékszem tavaly szenvedtünk végig egy 2-3 hetes drasztikus diétát. Az eredmény nem maradt el, gyorsan megszabadultunk pár kg-nyi tehertől. A dologhoz viszont hozzátartozik, hogy ebben az időszakban semmit nem edzettünk. Ennyi, a diéta által előírt KCal mennyiség mellet nem is lehet. Emlékszem, a napi adag kb így nézett ki: 1) reggeli: egy szelet pirítós, kv tisztán cukor nélkül  2) ebéd: 10 dkg sovány hús, vmi zöldség köret 3) vacsora: gyümölcs vagy 5 dkg felvágott / sajt.
Ilyen étrend mellett max vegetálni lehet. A koplalás befejeztével természetesen azonnal visszaálltam az eredeti testsúlyra.
82-83 kg-on stagnálok már hónapok óta. 22-es csapdája: ha többet mozgok, többet eszek. Valahogy meg kellene találni a hangsúlyt. A kaja mennyisége mellett a minőségre is oda kellene figyelni - és itt nem a Norbi-féle update –re gondolok. Szénhidrát - fehérje megfelelő arányú bevitele, vitaminok, késő délutáni / esti zabálások elhagyása, nem minden alkalommal degeszre enni magam.. Asszem ennyi lenne szükséges a sikerhez. A kaját illetően mindig úgy voltam vele, hogy szinte bármit lehet, amit a szem / száj megkíván. A mennyiséggel kapcsolatban nem, de ezt számtalanszor nem tudom kontrollálni. Ha a tudatos táplálkozással kapcsolatban magamra gondolok, olyan közepes érzéseim támadnak. Néha odafigyelek a mennyiségre és a minőségre,  néha pedig egyáltalán nem.
Némi vígaszt a 82-83-t illetően az jelent, hogy ha ennyi maradok egész télen, akkor nyáron a hosszabb bringázások és a meleg miatt úgyis lemegy automatikusan 1-2 kg. Ez viszont nem elég, 258 nap múlva egy 77 kg-os Szabibácsi akar ott állni a rajtnál!
Legutóbb a jövő heti félmaraton okán akartam lemenni 80 alá. Lementem? Nem. Egy dekát se. Picsába. Pedig mindig meglepődök, hogy 1-2 kg is mennyit de mennyit számít futásnál! Nemcsak a sebességre, komfort érzésre van óriási hatással, de többek közt az ízületeket sem terheli annyira. Biztos vagyok benne, hogy a lábfájásaim is csökkennének, esetleg teljesen elmúlnának tőle.
A megfelelő súlyt minél hamarabb el kell érni. Nincs több mellédumálás és kifogás, egyszerűen az van hogy a célunk eléréséhez ez FELTÉTLENÜL szükséges. Gyengék nem lehetünk hozzá, egy 3x-os egyéni Ironman nem lehet gyenge. Ha nem sikerül, az a teljesítményünk rovására megy. Van értelme tovább rugózni ezen a témán? Nincs.
Megint csak a duma! Nadeakkor jövő héttől.. De most már tényleg!! Hallod Tomibácsi???!!!
ui: emlékeztetőül, 2009-ben mikor óriási PB-t repesztettünk, mindketten jó versenysúlyban voltunk. (Tomibá 82, Szabibá 78) 
Lebegjen ez a szemünk előtt, és a „közösen ezt is megcsináltuk!” érzés! Fogyásra fel! Ámen!

mareggel

1 megjegyzés:

  1. :o)

    Hát jó, jövő héttől akkor most már tényleg, tényleg! :-)
    Amúgy a durva, hogy annyira nem is vagyunk messze ettől a versenysúlytól. És az is igaz, hogy nyáron könnyebben fogy az ember. Szóval minden igaz, a folyamatos halogatás is.
    Akkor jövő héttől (miért nem azonnal?!). Én 87 +/- 1Kg vagyok mostanában, vagyis akkor a baseline nálam 87Kg.

    VálaszTörlés