2013. április 30., kedd

TÉLNYÁR

Na, itt vagyok!
Időközben faszányosan, egészenhirtelen megérkezett a NYÁR. Fel sem eszméltünk a tonnányi hóból, április közepén már közel 30 fokot mutatott a hőmérő higanyszála.
Eldöntöttem hogy ezentúl nincs tavasz és ősz. Semmi átmenet az évszakok között, akkormeg minek? Nem? DE!
A napocska felbukkanásával az elmúlt 2-3 hétben a vasparipa kapta a főszerepet. Na nem kell semmi durvára gondolni… Eddigi max nyeregben töltött idő éppenhogy 3 óra, 85 kilométerecskével. Nem sok, de úgy voltam vele hogy ne csapjunk azonnal a lecsóba, az elejétől kell felépíteni a 180-at.
Bár kevés a km, mégis úgy érzem előrébb vagyok bringón mint tavaly ilyenkor. Szerintem az elmúlt évad sok tekerésének köszönhető. Továbbá szerepe lehet annak is hogy 1-2 hete soha nem megy 80 kg fölé a testsúlyom. Fasza!
A kilók futáson is rengeteget számítanak. Mintsem mutatja ezt jobban, minthogy hétvégén 5 perces iramban pirítottam 21 km-t, majd meghaltam J Kalapácsos bácsi totál hirtelen beköszönt. A maga módján élveztem, bár azért nem vártam;  kíváncsi voltam hogyan sikerül túlélni a maradék 2 km-t. Hát, kb 1 perces lassulással, de hazaértem. Persze azonnal IM-feeling fogott el, azzal a különbséggel hogy itt most KETTŐ, ott meg NEGYVENKETTŐ km-t kell megtenni hasonlóan szerencsétlen állapotban. Ja és nem 28, hanem legrosszabb esetben 40 fokban… Brrr!!! Rágondolni is rossz!
Azért a futás működik, ámbár a hosszúakat hiányolom magamtól. A 2009-es „etalon” évben ekkortájt már túlvoltam számos 2.5-3 óra körüli futáson, idén ebből eddig nemsok volt! (asszem 1 vagy kettő) Na mindegy van még idő.. (amúgy ku*vára nincs!)
Holnaputántól mini edzőtábor, Kiskőrös. A legkíváncsibb a bringák utáni futásra leszek, ugyanics egyetlen kombit sem csináltam idén. De tavaly se.. J Érdekes és hasznos lesz!

1 megjegyzés: