ismét belekóstolok az Oktoberfest hangulatába. Jó ez a HB sör. Ár / érték arányban nálam 9-es a tízes skálán. Ízre teljesen rendben van, de ettől persze lényegesen nagyobb vonzerőt jelent 139-149 Ft-os ára. Az a fajta sör amit akár 3-4 doboz után is még élvezettel tudok inni - amit ebben az árkategóriában nem sok löttyről lehet elmondani.
A mai babaúszás-tervünk a délelőtt folyamán szertefoszlott. Golyóbis hamar gondoskodott arról, hogy csírájában folytsa el ezen irányú elképzelésünket. Indulás előtt egy órával történt ugyanis, hogy olyan sírást-rívást rendezett, amire eddig nem nagyon volt példa. Okát nem sikerült kiderítenünk. Először fogfájásra gyanakodtunk, nem cumizott és egyszerűen vígaszthatatlan volt. Később elfáradt és álomba merült. Kialudta magát, kelés szokás szerint fülig érő szájjal, onnantól minden rendben volt. Este újabb önfeledt hahotázást rendezett :-) Ezúttal Dórival csiklandozták a lábamat, felettébb tetszett neki ez a folyamat.
Lassan el kéne kezdeni a video-szerkesztést, a felvételek egyre csak gyűlnek és gyűlnek.
Hideg volt, de tegnap és ma is bringáztam - a héten Berguson-ék kitisztították a középső agyat, és beszereztem egy új FSA bandázst. Szombaton a "szokásos" Mogyoród-Vác kör. Ma egy rövidebb 40 km a környéken. A tengely nem kattog, tehát nem lesz szükség új agyra. De mi lehetett az a bődületes kattogás/csattogás akkor.., nem tudom. Lényegtelen, most jó és ez a lényeg. 6-7 fok körül volt a hőmérséklet. Tipikusan az a hőfok, amihez nehéz jól eltalálni az öltözetet. Ha az ember alulöltözik nagyon fázik, ha egy réteggel többet vesz fel gyorsan leizzad - ez pedig ilyen időben hamar megfázáshoz vezet. Egyelőre nem prüszkölök, vagyis úgy tűnik jól választottam. Az anya által kb 4 éve turkált kék meleg felső nagyon bevált. Már Tomibá' is jól ismeri, a 2009-es télen abban futottam minden hosszút a Szigeten :-) Bringán is jól teljesít. Bár átereszti a szelet és nem "passzos" - ami a profi bringás cuccok egyik jellemzője - valahogy nincs kedvem 15-20e Ft-ot kiadni egy ilyenért. Ezt kissé bizonytalanul írom, hiszen egyszer kell megvenni és valszeg ég és föld a különbség... Szóval futás láb-kímélés miatt nem volt, de +100 km laza tekerés csak beépült hétvégén a szervezetembe. Ja, itt jut eszembe, a keddi melóba menéskor léptem át az idei ötezredik cajga km-t.
Holnap úszás. Múlt héttől Vasemberék már a honlapjukra is felteszik az edzésterveket. Megnéztem mi vár ránk holnap. Hát, nem kellett volna.. :
400 bemelegítés
300 pillangó
100 mell
400 pillangó
100 mell
500 pillangó
200 gyors oda keresztbe nyúlás
200 hát
400 gyors
400 egykezes pillangó a delfin ne csapjon ki
400 gyors ellenállás
Már most elkezdem felkötni a gatyát!
A képaláírásra kattintva érdekes és döbbenetes dolgokat tudhattok meg napjaink úszó-fenoménjáról, Mr. Micael Phelps-ről!
![]() |
| UFO-man |

A babaúszással még lesznek gondok, akkor is ha majd összejön. De úgy látom a papaúszás sem lesz gyenge..
VálaszTörlésTi jártatok? Márk, szereti/szerette?
VálaszTörlésÉn ezzel eddzek a babaúszásra! Ja, vagy ott nem velem lesznek gondok? :-)
Elkezdtük nem is tudom melyik évben, de aztán a víz alá buktatáskor kiakadt szegény és onnantól nem szerette az egészet. Volt, hogy levittük, sírt, félt, 10 perc után ki kellett jönnünk. De szeretném majd vinni megint.
VálaszTörlés